Dráma a kórházban! A lány sírva videózta, hogy a nővér mit csinál haldokló apukájával



Robert nagyon szép kort ért meg, és évtizedekig semmi, de semmi egészégügyi problémája sem volt. Amikor azonban légzési nehézségekkel kórházba került, a hozzátartozói komolyan tartottak a legrosszabbtól. Az idős férfi súlyos állapota miatt az elfekvőbe került.

Ez sok ember számára már sajnos tényleg a véget jelenti. Azonban ebben a kórházban dolgozik egy nővér, Brenda, aki rájött, hogyan adhatja vissza az idős, sokszor már a két világ határán álló emberek hitét és ragaszkodását az élethez. Brenda sokkal többet tesz, mint amit a munkaköri leírása alapján köteles volna.

Ezt a kiemelt törődést remekül példázza, hogy az idős férfi elmondta Brendának, hogy a “You light up my life” a kedvenc zeneszáma. Brenda pedig már a következő napon magával hozta a dal szövegét. És itt még nem ért véget a dolog…

Robert lánya videóra rögzítette, ahogy a csodálatos nővérke idős és beteg édesapjával énekel, közben pedig csorogtak a könnyei. A hozzátartozók érezték, hogy a férfi élni akarása visszatér. A lélegeztető maszk ellenére is összeszedte az erejét, és a nővérkével énekelt. Megható felvétel:

Dráma a kórházban! A lány sírva videózta, hogy a nővér mit csinál haldokló apukájával Dráma a kórházban! A lány sírva videózta, hogy a nővér mit csinál haldokló apukájával Reviewed by Ismeretlen szerző on 9:43:00 Rating: 5

Ajánló

Üzemeltető: Blogger.
X